Kit és mit szolgál a Magyar Tudományos Akadémia? Az alapító okiratban megfogalmazott eredendő célok idézése helyett az Akadémia XX. századi történelme bizonyítja, a feltett kérdésre egyetlen szóval is lehet válaszolni: a hatalmat. Immár történelmi tény, hogy a szovjet megszállás idején a szocialista világbirodalom vezető erejét, a nagy és legyőzhetetlennek hitt Szovjetunió igényeit elégítette ki, olykor a tudomány meghamisítása árán is. Amikor az uniót jelzőjét szovjetről európaira kellett kicserélni, az Akadémián lengő zászló vörösből kékre váltott, az egyetlen vörös csillagból pedig tizenkettő sárga jelent meg az új hatalom jelképeként. Tudós rabszolgaság, gondolhatnánk, ahol a tudósok rabjai szakmájuknak, amit egyébként önzetlenül szolgálnak. A valóság azonban más, a tudós társadalom vezetői ma semmiben nem különböznek attól az illegitim politikai grémiumtól, amely az idegen szellemi és gazdasági érdekek gátlástalan kiszolgálójává süllyedt.
Mit támogat ma az Akadémia? Bővítve úgy lehetne válaszolni, hogy mindent, amit elvárnak tőle és mindent, ami pénzt hoz. Három végletes példa: támogatja azt a konferenciasorozatot, amely szellemi előkészítése kíván lenni az ország 2011-es európai uniós elnökségének, támogat megalomániás beruházásokat (más alkalommal részletezve) és pl. az MTA győri galériájában az ErotikART kiállítást. Ez utóbbival kezdve, csak ízelítőül a választékból: Tudósok koncertje, Hugyecsek Balázs performansz, Önfeledt testsanyargatás mindenkinek, a szintén győri Gyermekek Házában pedig irodalmi felolvasás a szexuális forradalomról. Magának az ErotikART kiállításnak az alcíme Művészet a szoknya alatt! Ez alkalomra szól Bakács Tibor Settenkedő felhívása, mely szerint „A megnyitóra hozd el ferhéneműdet, amit egy szimbolikus üstben gyűjtünk és másnap ezek tüzénél készítünk forró szerelmi bájitalt az arra rászorulóknak." Mielőtt mindezt az ördög művének bélyegeznénk, le kell szögezni, hogy ugyanebben az álruhában 2009. januárjától Budapesten, az MTA Országház utcai épületében zajlik egy másik, még mélyebben agymosó rendezvénysorozat. „Rajtunk a sor" címmel a Pálinkás József, az MTA elnöke és Sólyom László köztársasági elnök fővédnöksége alatt két naptári évre kiterjedő, havonta jelentkező konferenciák kezdődtek, melyek célja Magyarország 2011-ben várható EU elnökségére való felkészülés, felkészítés illetve ennek a szellemi alátámasztása. Az előadássorozat a lisszaboni stratégiával indult, ahol a résztvevők mindannyian reményüket fejezték ki a nevezett szerződés mielőbbi elfogadásáért. Ezt a szervezők annyira biztosra veszik, hogy a következő évi, 2010-es januári program címe egyenesen így hangzik: Az Unió új keretei: a lisszaboni szerződés. Ebben a helyzetben kellene majd Magyarországnak „királyként" helytállnia. Annak az országnak, melynek parlamentje az elsők között szavazott e szerződésnek (és számos másnak) az elfogadásáról. A „Rajtunk a sor" további támogatói és előadói: miniszterelnök, miniszterek, államtitkárok, az europarlament magyar kormánypárti és ellenzéki(!) képviselői. Így válik teljessé az a sor, amelyben az összefogás úgy jött felszínre, hogy a 4 vezető párt (a kormány és az ellenzék) országjáró körúton együtt kampányolt az unióért. Az egygyökerűség, a látszatellenzékiség azonban mélyebb gyökerű.
Az ország uniós politikai, gazdasági leigázásában, ennek szellemi előkészítésében az Akadémia ugyanazt a dicstelen szerepet játsza, mint Vizy E. Szilveszter az EU-s csatlakozás támogatására felszólító programbeszédével. Elődje és utódja szintén ugyanannak a hatalomnak a kiszolgálója volt és maradt, lásd Glatz, Vizy és Pálinkás együttes részvételét a rövidéletű (gyurcsányi alapú) Reformszövetségben. Valamennyien úgy reformerek, mint egykor Grósz Károly, Nyers Rezső és további köpönyegforgató párttársaik voltak. A mellékelt táblázatban tanulmányozásra ajánlható, milyen események voltak és várhatók hazánkban 2009-ben. Nem részletezem a bal oldali oszlopban szereplő nemzetellenes eseményeket, sem a néhány kiemelt, jobb oldalon felsoroltat. Ismét fel kell hívni a figyelmet a 2009-es júniusi „gyászhétre", melyen 4-én Trianonra kell emlékezni, amit program szerint követ a június 7-i EU parlamenti választás. Erről szól a legutóbbi Hóhérválasztás c. cikk. A milliárdokba kerülő választással, demokratikusnak látszó keretben a magyarság tulajdon hóhérait ültetheti saját feje fölé. Joggal felvethető a kérdés, mit tehet a politikailag megtévesztett, gazdaságilag kirabolt, önvédelmi képességétől megfosztott magyarság. A médiadiktatúra ellenére hirdetni kell: a trianoni évforduló alkalom arra, hogy pártfüggetlenül (!) a civil kezdeményezések vagy a Magyarok Világszövetsége az élére álljon az eseményeknek. Trianonra nem csak emlékezni kell, hanem tudatosítani azt, hogy a trianoni országdarabolástól a szovjet megszálláson át egyenes út vezetett Magyarországnak az Európai Unión belüli végleges kisemmizéséhez. Ami a 2004-es csatlakozásnál még megtévesztő lehetett, mára egyértelmű: ez az unió nem az az unió, amiről a reklámok szóltak! Az unió mellett vagy ellenében nincs meg sem a párbeszéd, sem a megegyezés lehetősége. Tűz és víz, csak a tiszta gondolat, a felvilágosítás segíthet annak a megértésében, hogy az elmúlt 5 év, de az utóbbi két évtized is csak az alattomos leigázást eredményezte. A pártproganda csábító jelszavai ellenére a júniusi választásról minden jóérzésű embernek távol kell maradnia!
Ne legyenek magyar képviselők az EU-ban? Ezzel alapjaiban lenne meglőve a 2011-es magyar elnökség. Ám legyenek! De az újabb becsapás, a június 7-i EU parlamenti választástól függetlenül is lehetne találni 22 tisztességes, akár több diplomás, több nyelvet beszélő magyart, aki nem havi 2 millióért, de akár 200 ezer Ft-ért is elvállalná az ország képviseletét. Ők azonban, belekóstolva az eurobürokráciába, meglátva a gyógyíthatatlan vízfejű agyat, az első europarlamenti ülés után valószínűleg csapot-papot hagyva menekülnének Brüsszelből.