Az ország sorsa Debrecenből, a becsapott városból látszik legtisztábban. A városlakók itt és máshol is megkapták Orbán Viktor felhívását, mely szerint ELÉG VOLT! „Ott leszek, mert én is azt akarom, hogy mielőbb eltakarítsuk a romokat, megtaláljuk a felelősöket, és elkezdjük újjáépíteni az országot." Mindezt az mondja, aki maga is felelős a pusztításokért, a nyugati üzleti világ térhódításáért. Nem azt ígéri, hogy börtönbe juttatja a rablókat, hanem azokat keresi, akik csak „szeretnék megtalálni a felelősöket". Érdemes Kósa Lajos külön szórólapját is idézni: „Összefogásunk eredményeként az elmúlt tíz évben Debrecen Magyarország egyik legsikeresebb városa lett, ahhoz, hogy a megkezdett munkát tovább folytathassuk, elszántságunk mellett továbbra is szükségünk van az Önök támogatására. Itt az ideje, hogy megüzenjük a szocialista kormánynak, hogy ELÉG!" Orbán és Kósa mondatai a bizonyítékok, hogy a közelgő választás nem az európai parlamentről szól, hanem leplezetlen belpolitika, harc a hatalomért. Ugyanezt tette Kósa tavaly október 23-án, amikor a megemlékezést nyílt antiszocialista szidalmazássá változtatta. A háttérhatalom legfőbb törekvése, hogy szembeállítsa magyart a magyarral, ezt szolgálta korábban az ország vallási megosztása, ma ugyanez a helyzet a pártokhoz való viszonyban. Hajdan hitviták áldozata volt az ország, ma ugyanezt a pártviták pótolják. Sok hűhó semmiért, a gazdasági leigázás szabadon folytatódhat. A háttérben azt is meg kell látni, hogy (tisztelet a kivételnek) a katolikus egyház besorakozik az MSZP mögé, a Fidesz mellé odaáll („jobboldali színben") a reformátusság, a kispártok társai pedig az elszaporodott kisegyházak 2009-re a nagy pártok és a nagy egyházak vezetői egyaránt az Európai Unió bérenceivé váltak, ha ugyan nem voltak eredendően is a hatalom kiszolgálói. Aki megérti, hogy Debrecen nem a fantasztikus fejlődés városa, hanem vezetése éppoly liberális, mint a Demszky-féle fővárosé, az belelát az europolitikába is.
Aki az európai választás tét nélküliségét még mindig nem érti, annak álljon itt további két személy példája. Az egyik Surján László, a Fidesz-KDNP közös lista 5. embere és pl. Bertha Zoltán irodalmár, aki ma természetesen sehol nem szerepel semmilyen listán. Párba állításukat az indokolja, hogy egy televíziós sorozatban tanúként, közéleti szereplőként egymás után emlékeztek az ún. rendszerváltó évekre. A „rendszerváltás" idején mindketten egyetemi docensek voltak, és elindultak a politikai élet küzdelmeiben is. Surján előbb népjóléti miniszter lett, aki felelős mindabban, ami ma végül az addig működő, sőt jól működő egészségügy szétverését jelentette. Az elmúlt öt évben pedig Surján karrierje odáig ívelt, hogy európai parlamenti képviselő lett, aki azonban nem a magyar érdek brüsszeli képviselője, hanem Brüsszel Magyarországra kinyújtott karja. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy Surján, demokratikusan választott hazaárulóként ismét - milliós fizetéssel - újabb 5 évre kapjon európai parlamenti képviselőséget. Bertha Zoltán irodalmár, a Károli Gáspár Egyetem tanáraként, szerény fizetéssel megmaradt népe, nemzete és a felnövekvő generációk szolgálójának. Aki a számadatokból jobban ért, Surján kényelmes életét és milliós fizetését vesse össze azzal, hogy Bertha Zoltán sokszor mázsányi könyvet cipelve, ma is lakótelepi panellakásban él. A június 7-i választásnál - ha eredményes lesz - a surjánpubik és a kócos-göncös vagy egyéb jól fésült européerek biztos befutóknak könyvelhetők, e küzdelemtől azonban távolra kerültek a Bertha Zoltánok, Bíró Zoltánok és a gondolkodó magyar értelmiség java. E sorok íróját is érdekli a választás, de leginkább az, hogy valójában hányan nem mennek el most szavazni. Ez lehet a biztos többség.