Ezen élménybeszámolónak nem nevezhető tudósítás egy új magyar opera, Sári József Napfogyatkozás című művének bemutatásáról szól. A szuicídium apoteózisa , az öngyilkos mennybemenetele, az istentelenség istenítése, újabb alkotás a holokauszt útján - mindez lehetett volna az írás címe. Ami a végső választást illeti - „Az öngyilkosság dicsőítése" - ez adja vissza leginkább azt a tényt, hogy az alkotásban szó sincs valódi megdicsőülésről, ahogyan az apoteózisnál várható lenne, ahol a befejező ünnepélyes jelenetben megtörténne a főhős felmagasztalása. Az operában azonban nincs ünnepélyes zárójelenet, nincs hős, így nem lehet szó valódi megdicsőülésről sem. A főszereplő öngyilkossága nem felmagasztalás, mindössze történeti tények ábrázolása, együttérző részvét nélkül.
2009. november 28-án jelentős médiatámogatással és hírverés után a Magyar Állami Operaház Napfogyatkozás címmel mutatta be azt az operát, ami Arthur Koestler leghíresebbnek mondott regénye, a Darkness at Noon (magyarul: Sötétség délben, németül:Sonnenfinsternis) alapján készült. A közönség azonban a fentiek ellenére már a bemutatón sem töltötte be zsúfolásig az Operaház nézőterét, sőt a gyér tapssal kísért első felvonás után többen távoztak is a helyszínről. Mindez előrevetíti azt, hogy a további nézők még kevesebben lesznek, és a visszatérő látogatók száma, ahogy ez sikerdarab esetén még évtizedek múltán is szokásos lehet - a nullával lesz egyenlő. Mindaz, ami e bemutatóval történt, valójában a műfaj megerőszakolása, hiszen a darab értelemszerűen nem lehetett sem vígopera, sem valódi zenedráma. Pedig az opera műfaját nevezhetjük a művészetek művészetének, ahol a szó és zene, táncművészet, építészet, festészet, sőt a tudomány és technika ötvözete adja az alkotásnak máskor általam is csodált együttesét. A Napfogyatkozás esetben ez nemcsak elmaradt, de maga a mű még operának sem nevezhető. A bevezetés valójában filmvetítéssel kezdődött, és a további részek is csak az írott mű gondolatainak kivetítésével voltak egyáltalán érthetőek, ha nem is élvezhetőek. Egyszerűbben fogalmazva: egy opera, mint alapvetően zenés műfaj, eredendően alkalmas lenne lemezfelvételre vagy rádióközvetítésre, amit Sári művéről távolról sem lehet elmondani. Végre egy magyarul beszélő opera! - mondhattuk volna, azonban a szövegmondás érthetetlen volt, a vetített szöveg pedig az opera alapvető hiányosságát volt hivatva leplezni. Enélkül azonban a mű puszta meghallgatása, a dallam (bármiféle ária) nélküli zenefolyam még élvezhetetlenebb lett volna.
A mű, Koestler életének illusztrációja, inkább alkalmas lett volna filmbeli megjelenítésre, ahol Sári zenéje értelemszerűen kísérőzenévé vált volna, valójában az Operaházban bemutatva sem lett több annál. A darab ridegen fogalmazott mérlege: 3 kivégzés, 2 öngyilkosság, 1 látványos akasztás - a bemutató közönsége aligha vágyik rá, hogy még egyszer láthassa.
A Napfogyatkozást bemutató füzetkében és a 125 éves operaházi emlékkiállítás illusztrációjaként is szerepel egy külső felvétel a zenepalotáról, ahol a vörös és nemzetiszín zászlókkal díszített épületen Lenin, Sztálin és Rákosi képei alatt a kor tükreként a sarló-kalapácsos címer díszlik. Körötte és alatta a feliratok: „Kultúrával a szocializmusért" és „A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé". Mindez egy olyan kor dokumentuma, amiről ma lehet beszélni, sőt ezt időnként andalító nosztalgia övezi. Eközben feledtetni kell, hogy az Operaház és a magyar kultúrpolitika ma ugyanúgy enged a politikai erőszaknak, ennek példája a holokauszt-alapú történet, az oszták-zsidó Koestler művének megzenésítése és bemutatása. A műért az alkotó már előre megkapta a Kossuth díjat, és ha lenne zenei Nobel díj, Kertész Imre párjaként Sári József akár annak is várományosa lehetne.
A politika nyílt, máskor csak háttértevékenységének bizonyítéka: Arthur Koestler nemcsak szobrot kapott a Lövölde téren (a korábban Gorkij, most Városligeti fasor patinás református templomainak és gimnáziumának szomszédságában), hanem az író szobrát a Fővárosi Önkormányzat MSZP frakciójának friss, nemzetiszín szalagos koszorúja díszíti. Ugyanolyan, amilyen Károlyi Mihály szobrát a Parlament mellett. A Napfogyatkozás bemutatóját részt vett Demszky Gábor polgármester, Dr. Pető Iván SZDSZ-es vezető, akik személyükben bizonyítják, hogy a liberális párt bukása látszólagos, a zsidó érdek azóta is tort ül az Operában és a kultúra egyéb fórumain. Ugyanők tapsolnak az öngyilkos reklámnak a darab végén, ami az operát megcsúfolóan ismét prózában hangzik: Sorsomról magam döntök!
