Q-zsidók koronája
Nem minden zsidót lehet egy kalap alá vonni, akár dicsőítésükről, akár viselt dolgaikról, nevezetesen hazugságaikról legyen szó. Már származásuk, a történelemben játszott többnyire dicstelen szerepük alapján is két főcsoportba oszthatók, ennek elemzése azonban más írás tárgya lesz. A mondottakból következik, hogy a zsidóság jogos elítélése csak azok egyes csoportjaira vonatkozik, akiket megkülönböztetésül nevezzünk csak Q-zsidóknak. A kifejezés és bővebb magyarázata a 2009-es év elején írott cikkemből származik, melynek címe a Q-zsidók aknamunkája volt. Ezen évzáró írás témája pedig ennek a többnyire titkos háttérmunkának a további bizonyítékai évkezdettől évzárásig, Obama beiktatásától a napokban átvett Nobel békedíjáig. Ugyanennek az aknamunkának további hazai csúcsai: Kertész Imre bevonulása a Magyar Tudományos Akadémiára, majd pedig Elie Wiesel még látványosabb megdicsőítése a magyar Parlamentben.„Izrael támadott! - adta hírül a sajtó azt a gondosan időzített akciót, ami világszerte jóérzésű emberek tömegeinek tiltakozását váltotta ki. E terrorbombázások beilleszthetők az 1948-as, 1956-os és 1967-es közel-keleti hadászati események sorába... Akik e bombázásokat kitervelték, véghezvitték, joggal számíthatnak a gondolkodó világ megvetésére... Mi magyarok természetesen - palesztin sorstársakként is - részt veszünk az Izrael-ellenes tiltakozó megmozdulásokban, amiről a hivatalos híradások zömmel hallgatnak. Legalább önmagunkban fel kell ismernünk, de a nagyvilág elé is kell tárnunk, hogy épp ezekben a napokban (hónapokban, években is) Magyarországnak a bombázás nélküli, de hasonlóképp agresszív megszállása folyik." - írtam egy éve. A tényeknek évzáró bizonyítéka és legjobb összefoglalója Jelenczky Istvánnak a Háború a nemzet ellen c. négyrészes filmjének bemutatója, aminek megismerése minden magyar számára kötelező irodalom lehetne. Sőt, e film megnézése, a tények megismerése nélkül senki nem vehetne részt a közelgő 2010-es választásokon!
A bombázások tavalyi karácsonyi időzítése, majd az azt követő tűzszünet pedig oly módon volt kapcsolatban a kultúrával, hogy a 2009 januárjában zajló amerikai elnöki beiktatás idejére hallgattak a fegyverek. A négynapos ünneplő Obama-show láttán pedig az egész világ megtapasztalhatta, miféle kultúra irányába halad a világ. Azokban a napokban megtudtuk azt is, hogy az apróka Izrael miként utasíthatja viselkedésre az óriás Egyesült Államokat, így a háború szüneteltetésének időzítése sem lehet meglepő. A kétoldalú kapcsolatban ugyanis kényelmetlen lenne arra gondolni, akár Obamának arról szólni, hogy a tűzijátékos ellenvalóság-show hátterében bombázások is folynak. Mindezen eseményeket ugyanazon propaganda-központ most azzal próbálja feledtetni, hogy Barack Obamának, az azóta is háborúzó Amerika elnökének most Nobel békedíjat nyújt... E díj odaítélése éppúgy megkérdőjelezhető, mint néhány, az újabb időben adott egyéb Nobel-díj valós értéke.
Kertész, a lerágott...
Akár lerágott csontnak is nevezhetnénk a Kertész Imre Nobel-díja körül kialakult helyzetet. Szerencsére a dicsőítéseket számban meghaladóan születtek kritikák, mégis lehet újat mondani róla. Nevezetesen: ez ügyben nem háborogni kell, hanem tudomásul venni azt, hogy a Nobel-díj adásának semmi köze ahhoz az értékekhez, amit pl. a magyar irodalomtudománynak számon kell tartani. Tehát az alapvető baj nem Kertész Nobel-díjával van (ez pontos tükre a nemzetközi helyzetnek), hanem azzal, ha ennek bármiféle jelentőséget kell tulajdonítani a magyar történetírásban és kiváltképp a magyar oktatásban. E Nobel-díjjal nem a sok évszázados magyar irodalomra került a korona, hanem kívülről, idegen érdek szerint ültették Balassi, Csokonai, Jókai és Arany fölébe Kertészt.
Kertész nemrég „akadémikus" lett, ha ez nem is azonos a Magyar Tudományos Akadémia tagságával. Tehát nem az MTA választott tagja, hanem a Széchenyi Művészeti Akadémia fogadta tiszteletbeli tagjává. A háttérmunka alattomossága itt is tetten érhető volt, amikor az MTA honlapján mindössze egy héttel a nevezetes esemény előtt jelent csak meg a hír a Kertész-ünnepségről (az egyéb rendezvényekről ez jó előre felkerül a honlapra). Az esemény hírére mégis megtelhetett volna az MTA díszterme, ez azonban nem következett be. Igaz, a hódolók sorában ott volt Pálinkás József, Kende Péter és sokan mások, távollétében is elhangzott Heller Ágnes laudációja, de hogy forró hangulatban ünnepelték volna a Nobel-díjast, arról távolról sem lehet beszélni. Az est fényét Schiff András zongorajátéka volt hivatva emelni, amit a zongorista és az ünnepelt forrócsókos összeborulása követett. Külön kell szólni az elhangzott irodalmi szemelvényekről, melyeket Kulka János tolmácsolt - kiváló szövegmondással. Természetesen Kertész Imrétől olvasott fel, valamiből, valamit, ami mondandójában érezhetően nem hagyott nyomott a jelenlévőkben. Az elhangzottak után többen némán néztek egymásra: ezért járt a Nobel-díj? Ismételten kell hangsúlyozni Kulka gyönyörűen hangzó beszédét: csupa magyar szó egymás mellett, mintha tényleg magyarul szólna, noha az értelmét nehéz volt kivenni... A tényszerű tudósításhoz tartozik: az Akadémia választott irodalmárai nem vettek részt a holokauszt-nosztalgiázó ünnepségen.
Wiesel, a felkent...
2009 decemberében Budapestre látogatott Elie Wiesel Nobel-békedíjas író. Az Obama-Kertész-Wiesel mesterhármas a következő értékítélet sorba rendezhető: Obama a sem nem író, sem nem zsidó, mégis zsidó érdek szerint Nobel-díjas, Kertész az irodalmi Nobel-díjas, Wiesel az író, aki azonban nem íróként, hanem holokauszt-túlélőként lett Nobel-békedíjas. Mindenki másért kapta a kitüntetést, mint amit valójában csinál. A budapesti látogatásról a Népszabadság (és csak a Népszabadság) számolt be címoldalon, a tudósítás fényképén Erdő Péter testvéri kézfogása látható Elie Wiesellel. Főcím pedig: Magyarország igazi arca. Igen, ez a kézfogás Magyarország igazi arca! - bár a kifejezés Balog Zoltánnak, a Parlament emberi jogi és kisebbségi bizottságának fideszes elnökétől származik, aki abbeli reményét fejezte ki, hogy Wiesel ittléte alatt meglátja Magyarország igazi arcát, amit nem torzít gyűlölet, (mert ma mindenkinek a gyűlöletről illik szólni, pro is kontra is). A konferencia a magyar-zsidó együttélés: együtt a közös jövőért címet viselte, az említett parlamenti bizottság mellett az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége rendezett. Az ismerten illegitim magyar Parlament nevében, bár nem tudni, kinek a nevében, de tudhatóan kiknek az érdekében a következők hangzottak el: Bajnai Gordon: „Auschwitz után már semmi sem ugyanolyan, és mi sem lehetünk ugyanolyanok; Auschwitz után nem hallgathat a világ és mi sem hallgathatunk,... Elie Wiesel: „a magyarok és a zsidók közös ellenségei a gyűlölködők, a rasszisták", majd ismételten szorgalmazta a holokauszt tagadásának büntethetővé tételét, példamutatónak nevezte Franciaországban a holokauszt tanítását." Kulcsmondata pedig: „A világ nem tanult a leckéből" - amiből kiolvasható, véleménye szerint még mindig kevés a zsidó kárpótlás, a holokauszt emléknapok, emlékművek száma.
Megtörtént tehát Elie Wiesel dicsőséges bevonulása a magyar Parlamentbe, a Nobel-békedíjas író egyébként a hírek szerint abból az alkalomból jött éppen most hozzánk, mert az idén 20 éves a chábád lubavics mozgalom Magyarországon. Azaz egyidős a „rendszerváltással", de a rózsadombi paktummal is, amiről éppúgy nem volt előzetes hír, mint Wiesel mostani idejöveteléről. Az sem véletlen, az 2004-ben az uniós csatlakozás előtti hetekben is izraeli zászló lengett az Országház épületén, köszöntve Kacav elnök akkori látogatását. „A világ még mindig nem tanult a leckéből!" Ezek a szavak a TÉRDRE, MAGYAR! erőszakkampányának újabb megfogalmazásai. Ebbe a gondolatkörbe illik bele a háttérhatalom azon aljas tevékenysége, amivel a magyarság (egy része) arra is kényszeríthető volt, hogy jogszerűnek látszó keretek között, 2004. decemberében népszavazással tagadhassa meg magyarjainktól a kettős állampolgárságot. Ennek a gyászos decembernek az 5. évfordulójára nem a Parlamentben, de még a környékén is csak rendőrkordonnal lehetett emlékezni, a chábád lubavics zsidóságra pedig belül az épületen, a Parlament teljes pompájával, valószínűleg dúsan terített fogadással - de természetesen csak meghívott vendégekkel és meghívott sajtóval.
Kende Péter és Kertész Imre az Akadémián
Hozzászólások:
Hozzászólás hozzáadása