10-05-04

Orbitális urbitális – egy urbanológus szemével


A címbeli szavaknak csupán egyike található meg az értelmező vagy éppen az idegen szavak szótárában. Közismert az „orbitális", azaz föld körüli pályán keringő, a szóvégződésekből - orbitális, urbitális - gondolhatnánk, hogy az utóbbi is jelző. A latin város szavával (urbs) kapcsolható fogalom azonban urbánusként ismert. Az urbitális egy új főnév, az e napokban is zajló Budapesti Urbanisztikai Majálisnak a fantázianeve. E sorok valóságtartalma ellenőrizhető is a www.urbitalis.hu vagy a www.studmet.hu honlapokon. Az urbitális tehát városi ünnep, mondhatjuk világvárosi, melyben a szárnyaló fantázia időnként túlnő a földi kereteken, erre utal az orbitális jelző. E sorok írója pedig szakmája szerint urológus, akit érdekel a városrendezés, városiasodás, tágabb értelemben a jó modor és a kultúra, ami az urbanizációban is benne foglaltatik Ezért használom magamra nézve a fogalmak egybeolvasztásával az ur(ban)ológus megjelölést.

Az urbitális tehát ünnep, a várossal való társítás kultúrát sejtet. A hónapos programsorozatban azonban vadhajtások is vannak. A Tele-Szubjektív Összművészeti Egyesület például Tele Virslivel hirdet egész napos művésztalálkozót kreatív installációkkal a Móricz Zsigmond körtéren. Urbifon címmel gyűjtik majd össze Budapest utcahangjait, ami akár érdekes is lehet, de valószínűleg nem áll össze egy dicsőítő ódává. Különös lesz a Strandoló Belváros program, ahol a Vörösmarty téren két-három egyszerű utcai sittes konténerből átalakított „medence" lesz majd az unaloműző. A demokrácia jegyében bárki (hajléktalan vagy éppen a Hotel Mariott vendégei) beszállhatnak a medencébe, a várható érdeklődésre való tekintettel azonban a konténerben tartózkodás személyenként max. 20 percre korlátozott. Lesz még Kultuszály és Kultucca (nem cz-vel de nem is tc-vel), a városi köztereken pedig össznépi sütögetés zenével, rögtönzött és tervezett programokkal, jókedvvel megspékelve.

A Budapesti Interkultműhely Egyesület a Merlin Színházban mutatja be az Intercult Artcourt programot, ahol performanszok és DJ-k lesznek, stand-up comedy show-val, a „Hunglish" darab valószínűleg nem lesz a magyar kultúra csúcsa. Vége-hossza nincs a legalábbis szokatlan jelzővel illethető programoknak, de van szokványosnak hirdetett (pl. színházi) program is, ezúttal szokatlan helyszínen. A HOPPart társulat bemutatja a Lakás, ahol színház az otthon szörprájzpartit, ami egy ismeretlen helyszínen „egy titkos lakásban" előadandó produkció, a zsákbamacska programhoz előzetes regisztráció szükséges. Ennek kultúrpárja a Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában meghirdetett PLACC PÉCS lakás-kaland-túra. A külföldi és magyar alkotók részvételével születő rendhagyó produkció formája szcenizált városi séta, helyszíne pedig Pécs ambivalens negyede, Uránváros. A nézők kettesével járják végig a túrát, amely során tízperces sétákkal jutnak el egyik lakásból a másikba, ahol szintén tíz percet töltenek el. Az egymással összekapcsolódó helyszíneken látható és megélhető rövid jeleneteket, installációkat, interaktív játékokat előadó- és képzőművészek, építészek dolgozzák ki. A felhasznált narratívák az adott negyed mindennapi életére reflektálnak. A lakások közötti séta szintén szerves része a játéknak, hiszen egy „nyomkeresés" formáját ölti a - hol ismerős, hol ismeretlen - környéken. Másik pécsi párhuzam a PLACC programban a „Művészet máshogy, máshol", Műfaja: fesztivál, Helyszín: erről nincs információ. A holland Compagnie Dakar társulat Élethelyzet című helyszínspecifikus produkciójának közönsége rendhagyó nézőtérről figyelheti egy színházi thriller kibontakozását. A külföldi és magyar alkotók részvételével készülő uránvárosi Lakás-kaland-túra olyan előadást jelöl, amelynek jeleneteit a nézők más és más magánlakásban láthatják, a különböző helyszínek könnyű, tízperces sétával érhetők el. Emellett a pécsi Déli Szél kollektíva land art installációival szemünk láttára rajzolja át a város eldugott szegleteit. A rendezvény szorosan kapcsolódik a pécsi Szomszédünnephez.

A budapesti Urbitálisnak valószínűleg orbitális csúcspontja a Studio Metropolitana NKft. Temető, ahol randevúra várunk címmel hirdetett programja. A helyszín a Fiumei úti sírkert. A 7ed7 Térfesztivál ajánlása szerint mernünk kellene változtatni a halálhoz, a temetkezéshez, halotti szokásainkhoz való viszonyunkon. Így az egyik legcsendesebb napszakban az egyik legcsendesebb helyen Popper Péter pszichológussal és Angyal Eleonóra kegyeleti szakértővel lehetett volna beszélgetni mindarról, amiről manapság a legkevesebb szót ejtünk. Mindez akkor került a nyomtatott programba, amikor még Popper Péter élt. A szabadtéri programokat azonban nemcsak az időjárás tudja befolyásolni, de időnként a sors keze is. A fenti esetben legalábbis helyszínváltás lesz, Popper Péter rajongóit ezúttal nem a Kerepesi (értsd Fiumei úti Nemzeti Panteon), hanem a Kozma utcai temetőben és átváltozott állapotban várja. Így lesz igazán orbitális az idei pesti Urbitális.

Rovat: Belföld

Hozzászólások:
Hozzászólás hozzáadása
 Hozzászólás, értékelés 
Hozzászólás címe:
Név:
E-mail cím:
Értesítést kérek a további hozzászólásokról:
Az Ön értékelése:





Hozzászólás: