Ez a könyv az 1970-es évek eleje óta íródik. Részletekben. Először 1994-ben került a megjelenés közelébe. Két évvel korábban, „A Napút festője" című, Csontváry életművét elemző könyvecskével indult útjára a „Varázstükör" sorozat, amelynek 1993-ban már a második kötete is megjelent, „Jó pásztorok hagyatéka címmel. Ennek a sorozatnak a harmadik kötete lett volna a jelen tanulmánygyűjtemény.

Az „Egek" azonban másként döntöttek felőlünk. Kegyesen döntöttek. Mert sem anyagi, sem szellemi tekintetben nem voltunk ekkor még felkészülve ilyen horderejű munka méltó elvégzésére. Az itt bemutatott anyagnak legalább a harmada ekkor még testközelből elérhetetlen volt számunkra, a feldolgozásukhoz szükséges jó minőségű felvételekről nem is beszélve. Ez utóbbiak csak az ezredforduló körül kezdtek gyülekezni, elsősorban a Fábi-család – Fábi János és Tamás fia – áldozatos munkája nyomán. Ebben az időben már Horváth Zoltán György fotóművész is járta a szűkebb-tágabb hazát, és egyéb művészeti emlékek mellett a festett kazettás templomi mennyezetek megörökítésére is volt gondja. Sőt, szükség esetén a megmentésükre is.

Ilyen szükség – ahogy arról az előzőkben már beszámoltunk – a legdrámaibb külsőségek között a kárpátaljai Técsőn adódott. Kazettás mennyezeteink témakörében egyébként három „állatorvosi tehenet" tartunk számon. Ezek egyike Técső, a másik két helyszín: a szamosháti Gyügye és az Ormánságban Patapoklosi. Mind a három esetről – többé-kevésbé szalonképesített hangnemben – „említés tétetik" a megfelelő tételeknél.

Minthogy a kötetben szereplő írások mind keletkezésük évszámát, mind az alkalmat tekintve, ahol és amikor először megszólaltak, igencsak különböző módját igényelték a fogalmazásnak, kérdésessé vált, tartsuk-e meg az eredeti hangzást, vagy csiszoljuk össze, egységesítsük a tanulmányok nyelvezetét. Az előbbi megoldás mellett döntöttünk. Aligha számítunk rosszul, ha úgy gondoljuk, senki sem fogja egyszuszra végigolvasni a teljes szöveget.

Isten malmai lassan őrölnek. 1994 helyett most, 2012-ben, azaz tizennyolc évnyi érlelődés után, végre mégiscsak napvilágot láthat a festett kazettás mennyezeteink képanyagát kifejezetten művészeti szempontok szerint elemző – e nemben első – írásgyűjtemény. Amikor útjára bocsátjuk, a 19. zsoltár Szenci Molnár Albert által magyarított első és utolsó versszakával búcsúzunk tőle, négy évtized fáradságos munkájának mára megérett gyümölcsétől.

„Az egek beszélik Szolgádat őrizd meg,
És nyilván hirdetik Kevélységtől tartsd meg:
Az Úrnak erejit. Ne essék e bűnbe.
Az ég mennyezeti És én tiszta lészek,
Szépen kijelenti Semmi bűnt nem tészek,
Kezének munkáit. Járván te kedvedbe'.
A napok egymásnak Szájamnak szólása,
Tudományt mutatnak Szívem gondolatja
Az ő bölcsességéről, Kedves legyen teneked!
Egy éj a más éjnek Adjad, ó, én Uram,
Beszél az Istennek Kősziklám, megváltóm,
Ő nagy dicsőségéről. Hogy ne vétsek ellened!"