Nemzetiszín hazugságok
Ausztria nem nemzet, csak uralkodás – mondta egykor Kossuth Lajos. Az Amerikai Egyesült Államok sem nemzet, annak ellenére sem, hogy 2001. szeptember 11-ét, az USA „nemzetté válásának”, az egység megmutatásának napjának nevezte Bush elnök. „Amerika” azonban nem nemzet, amit csak a magyar nyelv értői érezhetnek, azaz nem nemzés útján keletkezett, lakói nem egyetlen család fiai, az ország népek olvasztótégelye. Az egység hirdetése álságos, a sokmilliós lakosság azonban tömegmédia által jól manipulálható. USA nemzetiszín zászlóerdő és nemzetiszín ruhába öltözött bohóc szolgálja a választások előtti agitációt. USA zászlók felmutatása, nemzetiszín arcfestés, de még lovak szőrének csillagos-sávos nyírása is ugyanezt erősíti. Aki tudja, hogy a nevezetes szeptember 11-e világmédia híradásai hamisak, megérti azt is, hogy az erről szóló dokumentumok nemzeti színbe öltöztetése is csak hazugság lehet.
Milyen színű a nemzeti Nyugaton? Az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia zászlószínei a kék-fehér-piros, azonos a francia trikolórral, a (szabadkőműves) francia forradalom színeivel. Ebből a szempontból – egységes nemzeti színek – akár e világhatalom külön országai is egységnek, a szabadkőműves világ nagy nemzetének lennének nevezhetők, beszéljenek bár angolul vagy franciául.
Orbán Viktor gyakran mutatkozik magyar nemzetiszínű lobogók előtt, nemzeti propagandát, nemzeti egységet hirdetve. Aki azonban jobban szemügyre veszi azokat a képeket, melyek a televízió képernyőjén 2011-ben, Magyarország soros EU-elnöksége idején megjelentek, más színösszeállítást talál. Orbán Barrosoval együtt az Erős Európát hirdette akkor, amit a történelem egyre inkább megkérdőjelez. A nemzeti színeknél maradva, a képernyőn gondosan rendezett zászlóredők, a magyar nemzetiszín zászlók közé illesztve a kék európai. Az aprólékos rendezés azonban szinte eltüntette a zászló zöldjeit, az elnökök feje körül már csak a magyar zászló piros-fehérje és az eurokék látszik. A végeredmény tehát a kék-fehér-piros zászlódísz. A nemzetinek nevezett propaganda mögött euroatlanti szolgálat húzódik.
2014. március 15-én nálunk országszerte kevés volt a nemzetiszín, nem fogadta magyar zászló a debreceni Nagyállomásra érkezőt, és Budapesten a külvárosokból befelé gyaloglót sem. Nem készült statisztika a kokárdát viselőkről sem, a rendezvényektől eltekintve látható kisebbségben voltak mindenütt. A helyzetjelentéshez Wass Albert sorai illenek, az Ébredj magyar! zárógondolata:
Gyermekeid lelkéből már kiöltektisztességet, Istent és Hazát.
Volt kínzólegények demokráciára
tanítják ma az unokát.
Szabadságról rikácsol a lopó,
a fosztogató igazságról fecseg,
s aki kifosztott, ma igazságról kesereg.
A nemzetinek nevezett magyar kormány „kegyet gyakorolt” városaival milliárdos adósságaik elengedésével (hogyan, miért, miből?), de ugyanezt nem tette meg polgáraival, akik a devizehitelek csapdáiban vergődnek. Az újabban született salamoni alkotmánybírósági döntés lehetővé tenné ezt is.
A Fidesz színe nem nemzeti, hanem narancs. A narancs a vöröshöz áll legközelebb, s így is van, az 1919-es, majd 1945-ös „vörös brigádok” naranccsá szelídített változata. A Jobbik pedig (betűinek sorrendjét követve) ugyanezen értelmezésben egy Jobb Ifjú Kommunista. Bárcsak közhely lenne, hogy a hajdani egypártrendszer egyenesági hatalmi folytatása volt az 1989-es többpártrendszer, a máig túlélő kommunistákkal. „Fantompártok kakasviadala” – írtam korábban, de ez zajlik ma is. Ma az 1989-es rendszert nem váltás 25. évfordulóját kellene elemezni, és a további kerek évfordulókat: Dózsa 1514, az I. világháború kezdete 1914 – jó lenne beszélni róla, mi vezetett mindehhez. E kerek évfordulók tehát 500 év, 100 év és éppen 25 évre vagyunk 1989-től. Eközben egy holokauszt évfordulóra kell hivatalosan emlékezni.
Visszatérve a hazugságokra, nézzük Debrecent a választások tükrében. Nem nemzeti, hanem narancssárga színben csaknem két évtizede tündököl egy hármas fogat: Kósa, Pósán, Halász, az utóbbi már államtitkári székben ül. Mára a három debreceni választókörzet is a képviselők számát illetően csökkent, azaz lényegében kettő maradt. 2014-re maradt tehát Kósa és Pósán, narancsvörös színekben. S hogy mivel nyertek ciklusokkal ezelőtt? „Arccal a városi trolihálózat felé!” – megválasztásuk után pedig, ígéretükkel ellentétben, megszüntettek egy trolivonalat. Semmitmondó volt a 2010-es kampányuk: „Itt az idő!”, a város ezt is bevette. „ … hogy Debrecen fejlődése ne álljon meg!” Ennek részletei:
„Mindannyiunk érdeke… hogy jobb legyen a városi közlekedés, teljessé tesszük a körút rendszert”. Debrecenben nincs, nem volt és nem lesz körútrendszer, amit annak neveznek (kiskörút) valójában egy sehova nem vezető egyenes út, mert a szakemberek azt sem tudják, hogy egy körút körben menne (lásd: értelmező szótár). „Elindítjuk a 2-es villamost” – megtörtént, hogy legyen mit szidni a városlakóknak, mert nem oldja meg a városi közlekedés gondjait, megépült, de alkalmatlan. Egy erőltetett kanyargós nyomvonal, ami éppoly nevetséges, mint a Pécsre vezető 6-os autópálya a maga alagútjaival. Az avatáskor utazó, gyermeküket szórakoztató családoknak tetszhetett, de aki munkába járásra vagy a vasútállomás elérésére használná, annak csak a bosszúságot jelenti. A villamos megbukott! „Mindannyiunk érdeke… hogy minden debreceni munkához jusson, 2010-ig újabb 100 milliárd Ft működő tőkét hozunk a városba.” Valóság: maradt a munkanélküliség. … „Új színházat létesítünk!”. Na, ezt meg lehet nézni!
„De Debrecen fejlődése itt nem állhat meg! – írja Kósa a 2014-es reklámjában, az országbutító „Magyarország jobban teljesít!” mellett. Ugyanitt: „parlamenti képviselőként 1990 óta dolgozom a debreceniekért”. A további polgármesterséget azonban a hírek szerint már nem vállalja, azaz sokmilliós vagyonával elég lesz neki az Országgyűlés is. Ha innen is kikopik, maradhat Brüsszel és egy európai nyugdíj. Az eddig megnevezettek közül sem Horváth Ágnes egykori egészségügyi miniszter, sem Halász János jelenlegi államtitkár komoly szakmai munkát soha nem végzett. Pósán László pedig egyetemi történész, történelmi világlátás nélkül. Kósa a médiában, Pósán a katedrán butít.
Ebben a Dávid és Góliát harcban egyéni jelöltként most 2014-ben magam is összegyűjtöttem a szükséges aláírásokat a képviselőséghez a debreceni 2-es országgyűlési választási kerületben. Nem egy korrupt parlamentbe kívánok beülni társ tettesként, de alternatívát adok azoknak, akik úgy látják, hogy nemzeti vonalon nincs kire szavazni. Egyetlen ígéretem, hogy bármilyen közmegbízatás esetén gondolkodásom továbbra is a hagyományos cíviseskü eszmeiségében gyökerezne:
Az igazat nem hamisítom,
A hamisat nem igazítom,
Rokonságra, atyafiságra
Tekintettel nem leszek.
- Ne szavazzon óriásplakátra!
- Minél nagyobb hirdetés, annál nagyobb lehet hazugságtartalma!
- Becsapnak a mosolygó arcok, a nemzeti színek, a harsány reklámok!
- Ne pártot nézzen, szavazzon egyénre!
- Bízzon az IGAZSÁG erejében!
Zárszóként megismétlem a legutóbbi, 2013-as októberi írásom sorait. Mi itt a nemzeti? A számos tudományos megfogalmazás mellett a legegyszerűbb: Nemzetinek nevezhető az, ami szellemiségében nemzeti imádságunkkal, Kölcsey Himnuszával és Vörösmarty Szózatával összhangba hozható. Az utóbbiból idézve: „Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán.” Legyen ismét etalon e nemzeti imádság. A leírtak megértéséhez, megértetéséhez pedig ma sok-sok kiadványra és termékre (pártra és egyházra) kellene ráírni a kettős N-t, azaz NN – Nem Nemzeti.
Dr. Nagy Attila
orvos, közíró