Az árvizek és fesztiválok valószínűleg a 2010-es év legemlékezetesebb eseményeiként maradnak meg a magyarországi történetírásban. A cím abban is jelképes, hogy magában foglalja a szenvedőket és a szórakozókat, amint ez a magyar társadalomnak is tükre, egymás mellett élvén kiszolgáltatottak és új úri népek, nincstelenek és milliárdosok. Tovább épül az új kasztrendszer, ahol a szegényeket az ág is húzza, most éppen árvíz önti ki otthonaikból, az ország másik fele pedig vígan járja a maga fesztiválját, köztereken, parlamentben egyaránt. Időben az özönvíz közepén, de a közélet cirkuszának csak az elején vagyunk, következik még az elnökválasztás és az önkormányzati páholyok kiosztása. Nincstelenség az egyik oldalon, és milliárdos építkezések az Új Magyarország Fejlesztési Terv szerint, ami „biztos befektetés a jövőbe", de ugyanaz a propaganda hirdeti 2010-et a fesztiválok évének is.

A nevezett városok más-más okkal váltak méltán híressé, hosszú a sor a móri „Ezerjó"-tól a debreceni párosig történő felsorolásban. A legutóbbi történetírásában azonban két gyilkosság okán hírhedtté is váltak, így lett fogalom a móri mészárlás, de nem kevésbé súlyos eset a debreceni Balla gyilkosság, ahol egy aktív korában lévő önkormányzati képviselőnő lett a brutalitás áldozata. Mindkét esetben ártatlanok szenvedtek, a címbeli kapcsolat azonban ennél lényegesebb körülményről szól. Ma már köztudott, hogy a móri esetben elsődlegesen nem a gyilkos lett az elítélt, sőt - ebben az esetben ártatlanként - meg is kezdte a büntetés letöltését. A Balla-gyilkosság esetében: "Mór megismétlődött", a védőügyvéd, Magyar György szerint ismét egy ártatlan embert ítéltek el. Balla Irma volt debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007 húsvétkor gyilkolták meg debreceni lakásában. A gyilkossággal az ügyészség a fiát, S. Sándort vádolta meg. A fiú 1 évet töltött előzetes letartóztatásban, majd átmenetileg másra terelődött az elkövetés, ami nem igazolódott. De S. Sándor esetét sem igazolták a tények, a legfőbb érv, hogy a gyilkosság idején nem tartózkodott Debrecenben, a bíróság által nem vált érdemi ellenbizonyítékká. Így születhetett meg helyben, a Nagy Antal vezette büntetőtanácsban az az elsőfokú ítélet, miszerint S. Sándort 12 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték édesanyja, Balla Irma volt debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásáért. Eddig kevés szó esett arról, hogyan lehet egy ártatlan ember életét tönkretenni, ami S. Sándor esetében már eddig is megtörtént. Az előzetes letartóztatás, majd a hároméves folyamat, minek során végig kellett hallgatnia édesanyja életének olyan részleteit, ami többségében független a gyilkossági eseménytől, olyan pszichés teher, amit bármilyen jóvátétel esetén is élete végéig fog hordozni. Az ügy természetesen nem lezárt, az ügyvéd védence felmentéséért, s az ismételten elrendelt előzetes letartóztatás megszűntetéséért jelentett be fellebbezést, míg az ügyész súlyosbításért folyamodott. Nem nevezhető bravúrosnak az a nyomozás és bírósági folyamat, melynek során már az elsőfokú ítélet kihirdetéséig is három év telhetett el.

Valószínűleg közhely, hogy a színeknek jelentése van, ám a színek alapvető értelmezése mégsem forog közszájon. Talán közérthető, hogy nemrég (a „szegfűvirágzás idején") politikailag kivörösödött az ország. Ennek alapján várható lett volna most a narancsba való átlépés, de ez nem így történt. Ez a cikk színtanulmány a hétvége legfontosabb belpolitikai eseményéről, a kormányprogram elfogadása, eskütétel és az azt követő Kossuth téri Fidesz-KDNP nagygyűlésről. Miután az utóbbi címében is pártrendezvény nevet viselt, gondolható lett volna a pártkoalíció többségi részének, a narancsnak az ünneplése. Ehelyett azonban, most és a közelmúlt számos eseményén nemzetiszín zászlóerdő uralta a látványt. Ez elvben nem lett volna hiba, de a az utóbbi évtizedek bizonyították, hogy arra méltatlanok is lengetnek nemzeti lobogókat.

A bővített cím, némi körülírással: Rálátás a mai magyar kultúrára - alulnézetben. Aki részesül a mai magyar közállapotokat híven tükröző „kultúrából", annak jó belelátása lehet a mai hatalmi-politikai viszonyokba is. Aki résztvevőként ehhez nem jut hozzá, az országot elárasztó reklámok papírtengeréből szintén megsejthet valamit ugyanebből, bár a látványt, a semmiségekhez alkotott óriás díszleteket igazából látni, a közterek kínálatát szagolni, ízlelni kellene. Fesztiválok országa lettünk, minden hétvégére jut belőle tucatjával, a kulturális évet tekintve számuk lehet akár háromezer is. E becsült számot azért választottam, mert így közelítőleg érzékeltethető, hogy a munkanapok számát akár tízszeresen is meghaladják a fesztiválok és show-programok, miközben a tízmilliós lakosságunk legalább egy tizede, azaz millióan a legkomolyabb megélhetési gondokkal küzdenek. Tehát az igényeket tízszeresen meghaladó rendezvényekből az ország tizedrésze biztosan ki van rekesztve (a különbség 10x10, azaz matematikailag százszoros), mert a nevezettek nem tudnak fesztiválról fesztiválra utazni, azokon étkezni, mulatozni.

A PÉCS2010 programsorozat e havi ajánlójáról a kékszemű Bíró Eszter mosolyog az olvasóra, a papír alapszíne is kék. Mielőtt zsidó kéknek neveznénk, észre kell vennünk az apróka sárga foltot, együtt az európai zászló alapszíneit adják, így annak kékjére az eurokék megjelölés is illik. A két dolog azonban összefügg, és mindenképp tényként kell elkönyvelni, hogy a pécsi programsorozat elején a Bíró Eszter Quintet szerepel, a helyszín pedig a helybéli zsinagóga. A művésznő új zenekarának koncertjein a zsidó folklór akusztikus feldolgozásai szerepelnek, ez alkalommal pedig a Magyarországon egymás mellett élő kultúrák zenei keveredései állnak majd a központban. A májusi ünnepsor, a nagy multikulturális majális pedig záró rendezvényével, a Pécsi Zsidó Hitközség programjával kerül zsidó keretbe.

A címbeli szavaknak csupán egyike található meg az értelmező vagy éppen az idegen szavak szótárában. Közismert az „orbitális", azaz föld körüli pályán keringő, a szóvégződésekből - orbitális, urbitális - gondolhatnánk, hogy az utóbbi is jelző. A latin város szavával (urbs) kapcsolható fogalom azonban urbánusként ismert. Az urbitális egy új főnév, az e napokban is zajló Budapesti Urbanisztikai Majálisnak a fantázianeve. E sorok valóságtartalma ellenőrizhető is a www.urbitalis.hu vagy a www.studmet.hu honlapokon. Az urbitális tehát városi ünnep, mondhatjuk világvárosi, melyben a szárnyaló fantázia időnként túlnő a földi kereteken, erre utal az orbitális jelző. E sorok írója pedig szakmája szerint urológus, akit érdekel a városrendezés, városiasodás, tágabb értelemben a jó modor és a kultúra, ami az urbanizációban is benne foglaltatik Ezért használom magamra nézve a fogalmak egybeolvasztásával az ur(ban)ológus megjelölést.

Közhelynek kellene lennie mindannak, ami itt következik. Ismételten leírni csak azokért kell, akik még mindig nem hiszik, hogy a választásokban szinte senki nem az, aminek látszik. Ebből máris következik, hogy nem hoz békét a „kétharmad". A további tanulságok pedig: 1. zsidó nem vész el, csak átalakul. 2. nemzetiszín zászlók alatt mehet tovább a parlamenti színjáték. 3. az országban pártoktól függetlenül, gazdasági „nagykoalícióban", milliós csalásokkal folytatódhatnak a milliárdos építkezések.

Az izraeli repülőgépek magyarországi landolása volt az e heti „házi feladat", amit a háttérhatalom kínált a hazai médiának és közvéleménynek. Ennek elemzése meg is történt balról-jobbról egyaránt. Az a csoda, hogy ez idő szerint még nevén lehet nevezni ezt a közel-keleti országot, de eljöhet az az idő is, amikor majd ennek mikéntje is törvényileg lesz szabályozva. De maradjunk annál, hogy jelenleg még kertelés nélkül ki lehet mondani: Izrael egy zsidó állam. A berepülés nyilvánvalóan provokáció, csodás módon sem a NATO sem az EU nem tekintette ezt háborús oknak. Az EU és Izrael baráti viszonya egyébként nyilvánvaló, sőt a fenti tények ennél többet támasztanak alá. A berepüléssel kapcsolatos ellentmondásos hírek elemzését meghagyom másoknak, hiszen zsidó témában az elmúlt hét szolgált más esettel is. Ilyen volt az a konferencia, amit a Magyar Tudományos Akadémia szervezett több mint egy éves sorozatban, címe pedig: Rajtunk a sor. A cím a 2011-ben várható magyar EU elnökségre utal, rajtunk a sor, meg kell magunkat mutatni a világnak (és az EU-hoz való hűségünket is). A cím azonban az izraeli berepüléssel és egyéb tények ismeretében is áthallásossá vált, rajtunk a sor, az ország készen áll a további leigázásra... Az Akadémia a nevezett konferenciasorozattal természetesen tudományos alátámasztást kívánt adni a magyar trió-elnökséghez. E nyári szünet előtti záró alkalmat a közelgő választások miatt úgy kívánták politikamentessé tenni, hogy annak témája most Európa jövője volt, különös tekintettel a vallásra és a kultúrára. Langyos beszélgetés Európáról, aminek két sarkalatos hibája: a gondolatmenetben nem került különválasztásra Európa és az Európai Unió, a másik pedig, hogy a hallgatóság részéről nem volt hozzászólási lehetőség, tehát a konferenciát semmiképp nem a párbeszéd jellemezte. A háttérben ott volt a sokat idézett alapgondolat, hogy az EU alkotmány preambulumából kimaradt a kereszténység említése. Ezen sajnálkozni szokás, pedig a valóság az, hogy alapos indokkal és nagyon helyes módon maradt ki! A kereszténységnek lehet jövője Európában, de nem az Európai Unióban. Az unió egy gazdasági szervezet, aminek semmi köze a kereszténységhez. A kereszténység itteni említése nemcsak nem kívánatos, de egyenesen gyalázásnak lenne vehető, ugyanúgy, mintha a szocialista alkotmányba került volna be. Egyikbe sem illik. A kereszténység egyébként immár kétezer éves, az unió azonban egy időleges szervezet. Álságos Európáról beszélni egy olyan konferencián, ami egyértelműen EU támogatásból született, a magyar kormány és az Akadémia uniós hűségnyilatkozatára épül. A további gondolatmenetet és a konferencián elhangzottakat annak ismeretében kell értelmezni, hogy az Európai Unió valójában a nemzetközi zsidóság vízfejű erőszakszervezete

Ha egy ország zsidó megszállás alatt áll, ha az ország közhivatalai, kulturális és oktatási intézményei zsidó befolyás alatt vannak, ha a közélet szereplői zsidók vagy zsidók által mozgatott „bennszülöttek", akkor e zsidók elleni fellépés nem csak kívánatos, hanem egyenesen létszükséglet, a honiak megmaradásának egyetlen útja. A fenti feltételes módban leírt állítások közül pedig a legveszélyesebb, amikor zsidók az általuk bérelt bábembereket (szalmabáb, stróman) tolják megtévesztésül maguk előtt. Az alaphelyzet, a bevonulás és megszállás pedig azonos azzal, amit két évezredes példával csak trójai falóként szokás emlegetni. A megszállás ezen terve részletesen megtalálható a KGB 45 pontjában, tehát írásban is rögzítve, ami az utóbbi 60 év magyar (és általában kelet-európai) történelmét meghatározta. Ennek a közelgő parlamenti képviselőválasztásra vonatkozó sarkalatos pontját kell ma idézni.